Üdvözöllek Alagaësia világában, vándor!

Ez egy Eragon fansite, és szerepjátékos oldal. Nyugodtan nézz körül, bár még az oldal nem nyílt meg. Később majd rakok be információkat a filmről, a könyvről, az íróról, mint rendesen egy fansitehoz illik. Na meg persze az az első, hogy megcsináljam a szerepjátékot ;) Hogyha kész az oldal, akkor elkezdem hirdetni, majd később ne felejtsd el meglátogatni, amikor már remélhetőleg kész lesz az oldal! :)

 


 

 

Photobucket

Christopher Paolini (1983. november 17.) Dél-Kaliforniában született. Nem járt iskolába, helyette szülei oktatták a Montana állambeli Paradise Valleyben, a Yellowstone folyó partján. Tizenöt éves korában eldöntötte, hogy ír egy olyan könyvet, melyet maga is szívesen elolvasna. A szüleinek vagy egy kis könyvkiadója, náluk jelent meg első kötetete 2002-ben, de a következő évben már az egyik legnagyobb amerikai kiadó, a Knopf adta ki. Hatalmas sikert aratott, a bestseller listán tartósan megelőzött hármat a Harry Potter-sorozat négy kötetéből. "Le a kalappal az ifjú mester, Paolini előtt" lelkesedett Anne McCaffrey, aki Paolini egyik mintaképe, a Pern sárkánylovasai sorozat szerzője.

Művei:

-Eragon

-Elsőszülött (eredeti cím: Eldest)

-Brisingr

-Örökség

 

 

Főoldal

Vendégkönyv

Fórum

Itt hirdess!

 

 

A film

A könyv

Az íróról

Képek

Nyelvek

Térkép

Történet

Szereplők

 

Karakterek

Karakter igénylése

Szabályok

Szerepjáték

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!